Miről mesélnek a műtárgyak és régészeti leletek - a fizikusoknak?

Előadó Dr. Szikszai Zita és Dr. Molnár Mihály
Időpont 2017-09-29 18:00
Helyszín MTA Atomki, nagyelőadó (Debrecen, Bem tér 18/c, XII. épület 3. emelet)
Ismeretterjesztés Kutatók éjszakája
Kapcsolattartó Dr. Herczku Péter
Egyéb információ

 

A műtárgyak, régészeti leletek tanulmányozásában ma már egyre nagyobb szerepet kapnak a természettudományos módszerek is. A fizika segítségével megállapíthatjuk a tárgyak, leletek korát, anyagösszetételét, illetve felfedezhetünk addig nem ismert részleteket is.

 

Az előadás első felében az Atomkiban, gyorsított ionnyalábokkal végzett vizsgálatokat mutatunk be néhány érdekes példán keresztül. Emellett kitérünk olyan módszerekre is, amelyek akár a múzeumokban is alkalmazhatók. Az értékes tárgyaknál fontos, hogy lehetőleg úgy vizsgáljuk őket, hogy ne kelljen mintát venni. Az elemösszetételből következtethetünk a tárgy, illetve a nyersanyaginak származási helyére, készítésének technológiájára, állapotára, de közvetett módon akár korára is.

 

Közvetlen kormeghatározásra alkalmas az előadás második felében ismertetendő gyorsítós tömegspektroszkópia, amely a szén saját radioaktivitásának mérésével akár 50 ezer évre is képes visszatekinteni a múltba. Mammutcsontok, elefántagyarból készült tárgyak, csonteszközök, emberi maradványok, papirusz- vagy pergamentekercsek, szőttesek és textíliák, faeszközök vagy akár egy edényben elszenesedett ételmaradvány kora is meghatározható ezzel a módszerrel. Ehhez szükség van ugyan mintavételre, de a korszerű mintafeldolgozási és mérési technikáknak köszönhetően már egy egészen pici anyagmennyiségből tudunk információt nyerni. Sőt szénizotóp-méréssel még arra is választ kaphatunk, hogy milyenek lehettek a táplálkozási szokásai (például vegetáriánus volt-e) az egykor élt embernek vagy állatnak.

 

Műkincsek és csontok mesélnek eredetükről, történetükről, és mindeközben megismerkedünk néhány érdekes mérési módszerrel is.


Bejárat a Poroszlay út felől